A kender az egyik legsokoldalúbb, rengeteg célra felhasználható növényünk. Sokan csak a bódító hatással járó marihuánáról ismerik, azonban készülhet a kender különféle részeiből gyógyító hatású készítmény, üzemanyag, építőipari anyagok, papír is. Lássuk, hogyan lesz a magokból az a növény, ami ennyi mindenre felhasználható.
Az első lépés a magok csíráztatása. Ez általában maximum egy hétig szokott tartani. Ezen a folyamaton sok múlik a végeredményt tekintve, így sokan inkább megvásárolják a már kész kender palántákat, és onnan kezdik inkább a termesztést.
A következő folyamat tehát a palánta fázis, ami általában 2 hétig tart. A palánta fázist elsősorban még fedett helyen szokta tölteni a növény, csak a megerősödés után szokták kiültetni a szabadba. A palánták számára egy melegágyat szoktak készíteni, magas páratartalommal, 20-25 fok hőmérséklettel.
Ezután következik a vegetatív növekedés, ami akár 2 hónapig is eltarthat. Ilyenkor a melegágy már nem elegendő terület a növekedéshez, és át szokták ültetni a növényeket nagyobb helyre, általában cserepekbe. Ha a szabadban termesztünk, akkor ennek az időszaknak a nyár előtti időszakra kell esnie, hogy a virágzás időszakában megkapja a szükséges fénymennyiséget és megfelelő hőmérséklet legyen a növénynek.
A virágzás általában 6-12 hétig tart, attól függően, hogy milyen nemű kenderről van szó. A virágzást követően nincs szükség már másra, mint betakarítani a termést, majd kiszárítani a növényeket.